Vasárnapi istentisztelet

Utolsó vasárnapi istentisztelet - 2018-11-18

Élő közvetítés

Istentisztelet vasárnaponként 10 órától:
Hang 1
| Hang 2 |

Regisztrált tagjainknak: Videó 1

Templomépítés

Kedves Testvérek!

A mi mennyei Atyánktól indíttatva, lelkészünk kezdeményezésére a presbitérium elkezdte újra gondolni az új templom építése iránti korábbi elképzelésünket.

Közel egy éve az alábbi levéllel kerestük meg Budaörs polgármesterét és Szabó István püspök urat:

„Hála Istennek, gyülekezetünk egyre bővül, a "hagyományos" vasárnapi istentiszteleteken kívül egyre több féle alkalmat szervezünk a város hívő református, vagy csak érdeklődő, esetenként minden művészetet kedvelő polgárának. Vezető testületünk, a presbitérium igyekszik ezen alkalmaknak megfelelő körülményeket biztosítani. A Clementis László utcai épületünket többször átalakítottuk, bővítettük a gyülekezeti élet céljainak alkalmasabbá tettük. (Köszönjük, hogy Városunk vezetése erkölcsileg és anyagilag támogatta munkáinkat!)

Jó néhány éve már, hogy nem tudunk belső átalakításokkal fejlődni, ezért gondolataink és terveink a templom bővítése, vagy teljesen új templom építése irányába fordultak. Annál is inkább, mert jelenlegi gyülekezeti házunk ünnepeinken, esküvőkön, vagy egyéb különleges alkalmakon már annyira szűkösnek bizonyulnak, hogy többen az ajtón kívül állva vesznek részt az istentiszteletünkön.Tovább rontja a helyzetet az a tény, hogy az épület eredetileg családi háznak és boltnak épült, ezért a kis belmagassága miatt hamar elfogy a levegő, és arra sincs lehetőségünk, hogy továbbiszékeket elhelyezzünk a teremben.

Sok megoldáson gondolkodtunk, vázlatos tervek készültek a jelenlegi épület hossztengely irányú bővítésére, illetve számba vettük új templom építésének a lehetőségeit, de még egy - a passzív házak energetikai jellemzőivel rendelkező -  "passzív templom" gondolata is felmerült.” 

A fenti egyeztetéseket, majd a tervezési előkészületeket követően elérkezettnek láttuk az időt, hogy az új templom építésével és a járulékos felújításokkal a gyülekezetünk felé forduljunk, így kérve véleményt, illetve egyetértés esetén anyagi és erkölcsi támogatást az elkészült elvi tervre.

Az önkormányzat műszaki, építési hatóságaival lefolytatott többszöri egyeztetést követően gyülekezetünk építész tervezője -Elekes László testvérünk- elkészítette a tervek legutóbbi verzióját.

Templom1Templom2 Templom3 Templom4 Templom5 Templom6

A tervek alapul szolgáltak, hogy elsődleges becsléssel megállapítsuk a tervezett beruházási munkálatok várható bekerülési költségét.

Az építkezést három technológiai fázisban gondoljuk megvalósítani, amely fázisokhoz hozzárendeltük a várható költségeket, úgymint:

Új templom építése  kb. 65 millió Ft 
Lelkész lakás felújítása kb. 20 millió Ft
Gyülekezeti helyiségek átalakítása, szabványosítása kb: 20 millió Ft
Összesen kb: 105 millió Ft

A fent bemutatott mennyiségű pénz előteremtésében nagyban számítunk Budaörs város önkormányzatára és egyházmegyénk, illetve a kerületünk támogatására.

Abban az esetben, ha a gyülekezet támogatja a vázolt elképzelést, akkor végig kell gondolni a források előteremtését. Fontos kijelenteni, hogy csak akkor érezhetjük a magunkénak az új templomot és a járulékos építményeket, ha az anyagi terhek hordozásából  a gyülekezetünk kellő mértékben kiveszi a részét.

A presbitériumunk elképzelése az, hogy a támogatásokon túl a gyülekezetünknek a teljes beruházás 105 millió forintjából, mintegy 25 millió Ft-tal járul hozzá.

A fentiek figyelembevételével kérjük a gyülekezetünk véleményét és támogatását a közös célunk megvalósítása érdekében.

Budaörs, 2014. június 4.
Budaörsi Református Gyülekezet Presbitériuma

Régebbi híreinket, eseményeinket és egyéb oldalakat a Hírarchívumban találhatnak.

Kapcsolat

Telefon: +36-23-415-205
E-mail:
lelkesz [kukac] refbudaors [pont] hu
Cím:
2040, Budaörs, Clementis L. u. 5.

Friss információk

Értesüljön legfrissebb híreinkről azonnal, iratkozzon fel RSS csatornánkra. Megtalálhatóak vagyunk a Facebook-on is.

Gyülekezeti menü