Igei tanító alkalom, ahol a férfiak élet-kérdéseit is testvéri közösségben lehet megbeszélni.

Kötetlen alkalom kreatív testvéreinknek, meg persze azoknak, akik örömmel vesznek új ötleteket, jó társaságban szeretnének eltölteni egy-két órát. Az alkalmak nyitottak, mindenkit szeretettel várunk.

Keresztkérdések címmel rendszeresen indul gyülekezetünkben „felfedező sorozat”, amelyben a keresztyén hit alapjaival foglalkozunk a Márk evangéliuma tanulmányozásán keresztül. Az alkalmak vacsorával kezdődnek, majd egy előadás hangzik el, utána a hallottak megbeszélésével folytatódnak. A kurzus időtartama: heti egy este, összesen 10 alkalommal, valamint a hatodik alkalmat követő közös hétvége.

Semmilyen előképzettség, semmilyen elköteleződés nem szükséges. Akit érdekel - szívesen látjuk.

Kezdés: terveink szerint ősszel ...

A program:

Bevezetés
Jézus – Ki volt ő?
Jézus – Miért jött?
Jézus – Halála
Mit jelent a kegyelem?
Jézus – Feltámadása
Hétvége: Keresztyén élet a gyakorlatban / A Szentlélek - A gyülekezet - Az imádság
Mit jelent keresztyénnek lenni?
Krisztus útján járni
Döntések: Heródes király
Döntések : Jakab, János és Bartímeus


Szeretettel várunk!

 

Jól esik egy-egy vasárnap, istentisztelet után, kötetlenül beszélgetni a testvérekkel, egy kis tea, esetleg sütemény mellett.

konfirmáció (confirmatio) szó jelentése megerősítés, a keresztség után a hit önálló megvallása a gyülekezet közössége előtt, döntés Krisztus és az Ő egyháza mellett.

Az előkészítő alkalmak a teljes jogú egyháztagságra felkészítő tanítást szolgálják.